Ugrás a fő tartalomra

Karakterlapok - kreatívan

Amikor régen elakadtam a regényemmel, és szerettem volna egy kis időt tölteni a karaktereim kidolgozásával, akkor jöttem rá arra a trükkre, amiről most szeretnék írni, ez pedig nem más, mint a karakterlapok használata az íráshoz.
Már korábbi cikkeimben is emlegettem, mennyire fontos egy történet és karakter szempontjából, ha megpróbáljuk egy helyen, időben elképzelni, feltérképezni a lehetséges tulajdonságait és azt, hogyan reagálna erre vagy arra. Ezek mind nagyon fontos lépések ahhoz, hogy a karakteredet, mint egy kis ujjbábot, mozgatni tudd, de ne akadozva és ügyetlenül, hanem elhitetve a nézőkkel, hogy igen, ő valóban egy szereplő, egy eleven lény. Enélkül ugyanis az egész történet élvezhetetlenné válik az olvasó számára.
Karakterlapokkal azok találkozhattak, akik szerepjátékoztak, akár fórumosan, akár papíron, nekem is innen jött az ötlet. Ilyenkor egy fantasy karaktert találsz ki, elosztogatod a tulajdonságainak szánt pontokat, elképzeled, honnan jött, milyen varázsképességekkel rendelkezik, és így tudod elhelyezni a történetben. Fontos, hogy tényleg jól kidolgozd, mert így könnyebb lesz beleélni magad a sztorija elmesélésébe, és eljátszani a szerepét.

És itt térünk a tárgyra. Ki mondta, hogy ezt csak fantasy karakterekkel lehet megtenni?
Aki szereti rendszerezni a dolgokat, és szeret hosszan babrálni és töprengeni (a leírás rám nagyon igaz), annak melegen ajánlom, hogy nézegessen online karakterlapokat a történetéhez. Rengeteg van fent, vannak, amelyek specifikusan egy-egy témához (például szuperhősök) illeszkednek, de vannak általánosabbak, "földhözragadtabbak" is. Azért nem szedem össze, mert más már megtette tumblr-ön, én pedig megosztottam, szóval elnézést, hogy szerénytelenül a saját oldalamra linkelek (nem reklámozok, a jó célt szolgálom): itt találjátok a listát. Tényleg hasznos, és még az angolul kevésbé tudóknak is megoldható, hiszen logikus, és egy-egy szót kell csak megérteni. Viszont egy hétig elvan vele az ember, ha igazán belelovallja magát. Külön szeretném a listán kiemelni a legelső tételt, én ezt használom, szerintem a legrészletesebb mind közül, és időnként bővül.

Igen ám, de kikreatívkodhatjuk magunkat máshogy is. Ha ugye a fantasy karaktereknek van karakterlapja, és már a regényünk szereplőinek is van karakterlapja, na ki az, aki nem kapott? Na ki?
Pontosan: mi!
Biztosan ismeritek az érzést, mikor ültök a blogotok bemutatkozása felett - mert ugye bemutatkozást illik írni, ha már rólad szól a blog! - és nem jön az ihlet, azt se tudjátok hol fogjátok meg a lényegeteket. Az embernek amúgy is magas szintű tudatosság kell, hogy írjon magáról. Nem vagyok benne biztos, hogy most kapásból, mankó nélkül nekem sikerülne bemutatkoznom. De ha amúgy is jól elszórakoztunk már a karakterlapokkal, miért ne írhatnánk magunkról is karakterlapot? Lehet mindezt komolyan tenni, vagy akár kitörölve a szempontokat, ha tényleg mankónak használnád csak. De lehet poénból is, én például úgy csináltam.

Megjegyezném, és tudom, hogy a Facebookon sokan már láttátok is, hogy van új személyes blogom, meg van ihletem is. Ha esetleg ehhez hasonlóan valami vicces, érdekes ötlet eszembe jut, és még kivitelezem is, akkor majd szeretném megmutatni nektek, hátha ti is kedvet kaptok hozzá. Saját verziókat is örömmel elolvasok ám!

Megjegyzések